Jegyzői köszöntő

Tisztelt látogatók, tisztelt érdeklődők!

Nagy tisztelettel köszöntöm Önöket a Lébényi Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselői és a magam nevében Mecsér község honlapján!

Honlapunkat az Önök jobb tájékoztatása érdekében újítottuk meg, tettük átláthatóbbá és töltöttük fel mindazokkal az adatokkal és információkkal, amelyek elősegítik a pontos és gyors tájékoztatást – figyelemmel az elektronikus információszabadságról szóló törvény rendelkezéseire is.

A Lébényi Közös Önkormányzati Hivatal kettős feladatot lát el, egyrészről előkészíti és végrehajtja a képviselő-testületek által hozott döntéseket, másrészről pedig ellátja az államigazgatási feladatokat Lébény város és Mecsér község vonatkozásában.

Célunk, hogy a Hivatal az itt élő emberek, az itt működő vállalkozások, valamint az idelátogatók megelégedésére színvonalasan, szakértelemmel, hatékonyan végezze a munkáját, segítse az itt élők mindennapi életét, a helyben működő vállalkozások tevékenységét. Remélem, hogy ügyeikkel, kérdéseikkel, bizalommal fordulnak hozzánk!

Köszönettel várjuk a honlapunkkal kapcsolatos véleményüket, javaslataikat is.

Bízom benne, hogy a portálon közzétett információkkal, nyomtatványokkal segíthetjük ügyfeleink jobb eligazodását, ügyeik gyorsabb és kényelmesebb elintézését.

Tisztelettel:

jzo

dr. Tóth Tünde 
jegyző
E-mail: 
This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. 
Telefonszám: 06-96-360-033 / 11-es mellék